Jogi tudnivalók

Jogi tudnivalók

Jogi tudnivalók

Információk és a felelősség kizárása

A Dell minden ésszerű erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy a jelen webhelyen megjelenő információk pontosak és naprakészek legyenek. Ettől függetlenül előfordulhatnak hibák és hiányosságok, ezért a felhasználó felelőssége az, hogy az adatokat fenntartással kezelje, és egyeztesse a Dell-lel. A webhelyen megjelenő anyagok egyike sem kezelhető kijelentésként vagy tényállításként.

A Dell semmilyen ellenőrzést nem gyakorolhat arra, hogy a felhasználó hogyan használja az információkat, ezért nem tehető felelőssé az információk felhasználásából fakadó elmaradt haszonért, szerződésvesztésért vagy bármely közvetett vagy a felhasználás miatt bekövetkezett kárért vagy veszteségért.

A Dell-lel vásárlóként kapcsolatba kerülő személyek törvény által előírt jogait a jelen nyilatkozat nem érinti.

Hiperszöveges hivatkozások

A Dell nem tudja a jelen webhelyről hivatkozott összes más webhely tartalmát megvizsgálni, illetve nem is tette ezt meg, ezért nem tehető felelőssé ezek tartalmáért. Ha a hivatkozások révén a felhasználók más webhelyre is ellátogatnak, akkor ezt a saját felelősségükre teszik. Az egyéb webhelyek használatát azok használati feltételei szabályozzák.

Átvitt anyagok

A jelen webhelyre bármely eszközzel átvitt bármely anyagot vagy információt a Dell nem bizalmasként és jogi védettségtől mentesként kezeli; továbbá a Dell és leányvállalatai jogosultak ezek tetszőleges célú terjesztésére, tárolására vagy felhasználására, ideértve többek között, de nem kizárólagosan a termékek fejlesztését, gyártását és értékesítését. Ne tegyen közzé vagy továbbítson erre a webhelyre, illetve erről a webhelyről semmilyen törvényellenes, fenyegető, rágalmazó, obszcén, megbotránkoztató, izgató, pornográf vagy vallásilag sértő anyagot, továbbá olyan anyagot, amely a webhelyhez köthető földrajzi területen polgári vagy büntetőjogi felelősséget vonhat magas után.

Szerzői jog

A jelen webhelyen („Webhely”) elérhetővé tett összes anyag szerzői jogával a Dell vagy az egyes anyagok eredeti szerzője rendelkezik. Erre utaló kijelentés hiányában a Dell vagy a szerzői jog tulajdonosának előzetes írásos hozzájárulása nélkül az anyagok egyike sem másolható, reprodukálható, terjeszthető, adható ki, tölthető le, jeleníthető meg, tehető közzé vagy továbbítható semmilyen formában és semmilyen eszközzel, ideértve többek közt, de nem kizárólagosan az elektronikus, a mechanikus, a fénymásolási, a rögzítési és az egyéb eszközöket. Ön a jelen Webhelyen található anyagokat csak személyes, nem üzleti célból jogosult megjeleníteni, terjeszteni és letölteni, feltéve, hogy az anyagokat nem módosítja, és a bennük található összes szerzői joggal és tulajdonjoggal kapcsolatos megjegyzést változatlanul hagyja. A Dell engedélye nélkül Ön nem jogosult a jelen Webhelyen vagy bármely más kiszolgálón található anyagok „tükrözésére”. A jelen engedély automatikusan hatályát veszíti, ha Ön megszegi a feltételek bármelyikét. A hatályvesztés esetén Ön köteles azonnal megsemmisíteni az összes letöltött vagy kinyomtatott anyagot. A jelen Webhelyen található anyagok bármelyikének tetszőleges formájú jogosulatlan felhasználása szerzői jogot, védjegyjogot, adatvédelmi és információszabadsági jogot vagy kommunikációs törvényt vagy rendeletet sérthet.

Védjegyek

A jelen webhelyen felhasznált és megjelenített védjegyek és emblémák (Védjegyek) a Dell vagy mások bejegyzett vagy be nem jegyzett védjegyei, és tulajdonosuk előzetes írásos hozzájárulása nélkül nem használhatók fel semmilyen hirdetésben vagy a jelen Webhelyről beszerzett információ vagy anyag terjesztésével kapcsolatos egyéb nyilvános anyagban.

A Dell, a Dell embléma, a DellWare, a Dell Precision, a Dimension, az OptiPlex, a Readyware, a Selectcare, a PowerEdge, a Latitude, az Openline, a Deskdock, a Techfax, a Safesite, a Focalpoint, az OptiFrame a Dell Inc. bejegyzett vagy be nem jegyzett védjegye az Egyesült Államokban és más országokban.

Copyright 1999-2010 Dell Inc.|ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK| Adatvédelmi szabályzat | Dell újrahasznosítási program | Kapcsolatfelvétel viszonteladóval | A Dell bemutatása | Oldaltérkép | Sajtóközlemények

snWW01